A gerinc testünk tartóoszlopa. A gerinc felépítésében csigolyák, a csigolyák között elhelyezkedő porckorongok, valamint csigolyákat körülölelő szalagrendszer és izomrendszer vesz részt. A gerinc alkotórészei folytonos összeköttetésben vannak, valamint ízületek révén kapcsolódnak egymáshoz. A gerinc fő funkciója gerincvelő védelme mellett a törzs mozgékonyságának biztosítása, valamint a teherviselés átadása a fejről és törzsről a medencére. Gerincünk újszülött korban teljesen egyenes. A növekedés során a gerincoszlopban egy kettős „s” alakú görbület alakul ki. A felnőtt ember gerince elülső- és hátsónézetből egy egyenes oszlop, oldalnézetben pedig funcionális görbületek sora.
A görbületek alapján a gerincnek négy fő szakaszát különböztetjük meg. A nyaki és ágyéki szakaszon enyhe ívű homorulat (lordózis), míg a háti és keresztcsont-farkcsonti régióban enyhe ívű domborulat (kifózis) látható. Ezen görbületek harmonizáltsága adja a gerincünk megfelelő rugalmasságát és teszi ellenállóbbá a külső környezeti hatásokkal szemben. A nyaki és ágyéki régió a teherviselő és legmozgékonyabb része a gerincnek, ennél fogva a legsérülékenyebb is.
Gerincünk végleges formáját fiatal felnőtt korban éri el. Különösen veszélyes időszak a serdülőkor, amikor a csontok a hirtelen testmagasság növekedését ezáltal a gerincünk megnyúlását a törzsizmok megfelelő fejlődése nem tudja követni. Éppen ezért ebben az időszakban fokozottabban ügyelni kell a gerincünkre, ezért a gyermekek életében a megfelelő aktivitás vezető szerepet kell, hogy betöltsön.
Anatómia
A gerinc felépítésében aktív és passzív rendszerek egyaránt részt vesznek. A passzív rendszert a merev elemek a csigolyák alkotják, míg a rugalmas elemeket a porckorongok, a szalagok és a vázizomzat alkotják.
A gerincet alkotó csigolyák felépítése és működése
A csigolyák adják a gerinc csontos vázát. Az emberi gerinc 33-35 csigolyából áll. A 7 nyaki, 12 háti és 5 ágyéki csigolya valódi csigolya, a keresztcsont és a farokcsont nagymértékben módosult és összecsontosodott struktúra. A valódi csigolyák felépítésében a csigolyatest, a csigolyaív és a csontos nyúlványok vesznek részt.
A csigolyatest tömör és erős csont. Fő feladata a teherviselés és a csigolyaívvel együtt a gerincvelő védelme. A csigolyatestek mérete nem egyforma. A két lábra állásnak köszönhetően a gerinc különböző szakaszait nem egyforma terhelés éri. A nyaki szakasznak a fej megtartásában van szerepe, a háti szakasz a fejjel együtt a felső végtagot és a hátat, az ágyéki szakasznak a fejet, a felső végtagokat és az egész törzset együtt kell megtartania. A gerincet érő terhelések miatt fentről lefelé haladva a csigolyatestek egyre nagyobb méretűek. A csigolyatest hátsó része a csigolyaívvel együtt a csigolyalyukat alkotja. A csigolyalyukak együttese adja a gerinccsatornát amiben a gerincvelő fut. A gerincoszlop hátsó felszínének mindkét oldalán a csontos képletek a csigolya közötti lyukakat fogják közre. A kilépő idegek ezen a szűk nyíláson keresztül hagyják el a gerincvelőt. Az idegek mozgás- és érzésinformációkat küldenek testünk különböző részeihez valamint irányítják szervezetünk működését. A csigolyaív és a nyúlványok kívül a szalagok és izmok eredésére és tapadására is szolgálnak, valamint a szomszédos csigolyákat összekötő kisízületek alkotásában vesznek részt. A csontos szerkezet a gerinc stabilitását biztosítja és a gerinc statikus stabilitásáért felelős.
A gerincet alkotó porckorong felépítése és működése
A porckorong a csigolyatestek között elhelyezkedő, néhány milliméter vastagságú korong alakú része a gerincnek. A porckorong folytonos, rugalmas összeköttetést biztosít és távolságot tart a csigolyatestek között. Minden csigolyatest között található egy porckorong, kivéve az első két nyakcsigolya között.
A porckorong két részét különítjük el. Belső magja vizet tartalmazó, kocsonyás állagú gél, melyet kívülről többrétegű kötőszövetes, rostos gyűrű vesz körül. Felépítéséből és szerkezetéből adódóan a porckorong fő feladata a rugalmas erőátvitel, a gerincre nehezedő erők és a nyomás egyenletes elosztása a csigolyatestek felszínén. A megfelelő víztartalommal, ezáltal megfelelő magassággal és rugalmassággal bíró egészséges porckorong lengéscsillapító hatású. A porckorongok a görbületekkel együtt biztosítják a gerinc rugalmasságát, hajlékonyságát, ellenálló képességét, és közvetve hatnak a gerinc mobilitására. A porckorong a gerinc működése szempontjából nagyon fontos és egyben gerincünk legsérülékenyebb része.
A porckorongok mérete fentről lefelé haladva nő, az ágyéki szakaszon a legnagyobbak. Magasságuk a napi terhelésnek megfelelően folyamatosan változik. Függőleges terhelésnél (álláskor és üléskor) a porckorongok kissé összenyomódnak, enyhén lapossá válnak. A belőlük kipréselt folyadékot a csigolyatestek raktározzák. Pihentetés során (fekvés) az ép porckorongok vizet vesznek fel, ezáltal visszanyerik magasságukat. A porckorongok a reggeli órákban a legmagasabbak, vízzel leginkább telitettek és ezáltal a legérzékenyebbek. Éppen ezért a reggeli ébredést követően csak óvatosan szabad terhelni a gerincünket. A porckorong belső, kocsonyás magja mozgás során helyzetét folyamatosan változtatja, a gerinc mozgásaival ellentétes irányban. Ha például előre hajolunk, a porckorong belső magja hátrafelé nyomódik, ha jobbra hajolunk, akkor balra mozdul el, ezáltal közvetve hat a gerinc mobilitására. Ez a porckorong természetes működése. Mindaddig nincsen semmi baj, amig a porckorong külső rostos gyűrűje ép, ami így határt tud szabni a belső kocsonyás mag mozgásának, túlzott elmozdulásának. A porckorongok működését a terhelés és pihenés egyensúlyának betartása kedvezően befolyásolja. Kedvezőtlenül hat rá az állandó statikus egyoldalú terhelés és a mozgásszegény életmód.
A gerincet alkotó szalag- és izomrendszer felépítése és működése
A gerincet erős szalagrendszer fogja össze. Szalagok futnak a csigolyatestek elülső és hátulsó felszínén, valamint a csigolyaívek és a csontos nyúlványok között. A szalagrendszer a gerinc statikus stabilizálásában játszik fontos szerepet. Feladata a csigolyák egymáshoz történő rögzítése, valamint a porckorongok megfelelő helyzetének a biztosítása.
A vázizmok bonyolult lefutásúak, több rétegben (felületes és mély izmok) helyezkednek el. Az izomrendszer stabilizáló és mobilizáló funkcióval egyaránt rendelkezik. A mély izmok a csigolyákon erednek és tapadnak, aktív izomfűzőt alkotva a gerinc csontos szerkezete körül. Feladatuk a csigolyák izomkontroll nélküli túlzott elmozdulásának a megakadályozása, vagyis a gerinc dinamikus stabilitásának a biztosítása. A felületes törzsizmok működése biztosítja a gerinc mobilitását. Segítségükkel tudjuk a törzsünket előre-, hátra- és oldalra hajlás, valamint fordulás és csavarodás irányába elmozdítani. Az izomrendszernek fontos feladata van a gerinc funkcionális görbületeinek megtartásában és a testtartás szabályozásában. A mélyhátizmok több rétegben helyezkednek el a gerinc mellett. Mindegyik szakaszon kifejtik dinamikus stabilizáló hatásukat. A felületes hátizmok a vállak hátrahúzásában és a lapockák zárásában, ezáltal a megfelelő háti görbület kialakításában és megtartásában játszanak fontos szerepet. Gyengeségük a háti görbület fokozódásával jár. A hasizmok a gerinc előre hajlítását végzik, ezenkívül a farizmokkal együttműködve feladatuk a medence középhelyzetében tartása, ezáltal a megfelelő ágyéki görbület kialakítása és dinamikus megtartása. A hasizmok gyengesége az ágyéki görbület fokozódásával és a medence optimális dölésszögének megváltozásával jár. Az ellentétes működésű törzsizmok párokban dolgoznak. Az izompárok harmonikus együttműködése szükséges ahhoz, hogy gerincünket megfelelően tudjuk tartani és terhelni. A megfelelő izomműködéshez az izmoknak kellő erővel, rugalmassággal, nyújthatósággal kell rendelkezniük.
A gerinc alkotórészeinek összeköttetése
A csigolyák folytonos összeköttetés, valamint ízületek révén kapcsolódnak egymáshoz. A folytonos összeköttetést a porckorongok és a szalagrendszer biztosítják, az ízületes összeköttetés a csigolyák közötti kisízületek révén valósul meg. A szomszédos csigolyákat két kisízület köti össze. A mozgás a kisízületek között jön létre.
A gerinc mobilitásának alapja a mozgásszegmentum, melynek része a két szomszédos csigolya, a köztük lévő porckorong, a rögzítő szalag- és izomrendszer, valamint a két csigolyát összekötő ízület. A mozgások irányát és nagyságát az egyes régiókban a porckorongok vastagsága, a csigolyák közti ízületek tengelyállása, a csont-, ízület-, és lágyrészek összetorlódása, illetve megfeszülése határozza meg. A különböző gerincszakaszok mozgásterjedelme életkortól és nemtől függően is változik.
A keresztcsont-farkcsonti gerincszakasz kivételével (itt a csigolyák összecsontosodnak) a csigolyák egymáshoz feszes ízületekkel kapcsolódnak. Ebből eredendően az egyes csigolyák közötti elmozdulás kicsi, de ezek összeadódnak, így a teljes gerinc mozgásterjedelme jelentős. Ennek eredménye a törzs és a fej elmozdulása a tér minden irányába. Főbb mozgásirányok az előre-, hátra- és oldalra hajlás, valamint a csavarodás.
A csigolyákat tehát a porckorongokon kívül erős szalag- és izomrendszer, valamint a kisízületek kapcsolják össze mechanikai, funkcionális egységgé. Gerincünk helyes működéséhez a gerinc alkotórészeinek szerkezeti és működésbeli épsége, a megfelelő mértékű funkcionális görbületek megléte, valamint az ép idegi irányítás szükséges.
A GERINC KÜLÖNBÖZŐ SZAKASZAI ÉS MŰKÖDÉSÜK
Nyaki szakasz
A nyaki szakaszt 7 valódi csigolya alkotja, melyek számozását felülről, a koponya felől kezdjük. Latin elnevezése cervicalis régió, orvosi dokumentációban „C”-vel jelölik. A nyakcsigolyák valódi csigolyák, felépítésük egymástól és a többi csigolyától is eltérő. Legegyedibb az első és a második nyakcsigolya felépítése. Az első és második nyakcsigolya között nincs porckorong. Egyedi alakjukból adódóan közötti speciális összeköttetés jön létre. Ez a komplex ízületi rendszer biztosítja a fej minden irányú, szabad mozgását a térben. A fejet tudjuk előre, hátra, mindkét irányba hajlítani, mindkét irányba fordítani, előretolni, hátrahúzni, valamint körző mozgást végezni. A nyaki szakasz gerincünk legmozgékonyabb és egyben egyik legsérülékenyebb része. A nyaki szakaszon enyhe ívű homorulat látható, melyet nyaki lordózisnak hívunk.
A nyaki szakasznak a fej megtartása és mozgatása mellett kiemelkedő szerepe van az itt haladó gerincvelő, az innen kilépő idegek, valamint az itt futó érrendszer védelmében. Ha a kilépő ideg valamely gerincprobléma miatt mechanikai nyomás alá kerül, az ideg mechanikai gyulladását, majd működési zavarát okozhatja. Az ideg működési zavara az érző- és motoros (mozgató) funkció károsodásában nyilvánul meg. Érzészavar a kisugárzó fájdalom, zsibbadás, reflexgyengülés és reflexkiesés. Motoros károsodás az izomerő gyengülése és a végtag bénulása. A nyaki szakaszból kilépő ideggyökök a nyaki, tarkótáji régiót, valamint a vállövet és a felső végtagokat látják el érző- és mozgató működéssel. A kilépő ideggyököket érintő nyaki gerincprobléma esetén ezért a lokális (helyi) fájdalom mellett előfordulhat a vállba, karokba, a lapockák irányába sugárzó fájdalom, a kezek zsibbadása, a felső végtag izmainak gyengülése és a kezek ügyetlenné válása. Ha a nyaki gerinc rendellenessége az itt futó, oxigénben dús vért az agy felé szállító artériák nyomását idézi elő, akkor tartós fejfájás, szédülés alakulhat ki. Ha a nyaki gerincbántalom a gerinvelőt sérti, még súlyosabb tünetek jelentkezhetnek, végtagbénulással és járászavarral.
Háti szakasz
A háti szakasz 12 valódi csigolyából áll, melyet szintén fentről lefelé haladva számozunk. Latin elnevezése thoracalis vagy dorsalis régió. Ennek megfelelően orvosi dokumentációkban TH vagy D betűvel jelzik. A háti csigolyákhoz kapcsolódnak a bordák, melyek elöl a szegycsontban végződnek, így formálva a mellkast. A szegycsont, a bordák és a csigolyákat összekötő szalagrendszer erőteljesen akadályozza a mozgást ebben a régióban, így a háti legkevésbé mobilis része. Legfontosabb mozgása a törzsfordítás és csavarodás. Elsődleges feladata a mellkas stabilizálása. Védi a létfontosságú szerveket, a gerincvelőt és a kilépő idegeket. Az itt eredő ideggyökök a bordaközi légzőizmokat, valamint a mellkasi régiót idegzik be. A háti gerincproblémák lokális fájdalom mellett a bordák mentén övszerűen kisugárzó tüneteket okozhatnak.
Az ágyéki szakasz
Az ágyéki szakasz felépítésében 5 valódi csigolya vesz részt, melyet szintén fentről lefelé haladva számozunk. Latin elnevezése lumbalis régió, ennek megfelelően orvosi dokumentációban L betűvel jelölik. Az ágyéki gerincszakaszból (derékból) előre-, hátra- és oldalra hajlást, valamint minimális csavarodást tudunk végezni. Derekunk a gerincünk legnagyobb terhelésnek kitett része, a legtöbb panasz erre a területre lokalizálódik. Az ágyéki szakaszon az 5 csigolya enyhe ívű homorulatot alakít ki, ezért hívjuk lumbális lordózisnak. Az itt kilépő ideggyökök a medencerégiót és az alsó végtagokat látják el érző és mozgató működéssel. A kilépő ideggyököket érintő ágyéki gerincprobléma esetén ezért a lokális (helyi) fájdalom mellett előfordulhat a lágyékba, csípőbe, alsó végtagokba sugárzó fájdalom, a lábfejek zsibbadása, az alsó végtag izmainak gyengülése.
A keresztcsont 5, a farkcsont 3-5 csigolya összecsontosodásából létrejött, nagymértékben módosult struktúra. A keresztcsont a medence alkotásában, ezáltal az itt található belső szervek védelmében játszik fontos szerepet. Ebben a régióban enyhe ívű domborulat látható, melyet keresztcsonti kifózisnak nevezünk. Ebben a régióban elmozdulás nem jön létre. Az itt futó ideggyökök az érző- és mozgató beidegzés mellett vegetatív funkciókkal is bírnak. Ebből következik, hogy súlyos ágyéki-keresztcsonti sérülés estén széklet- és vizeletszabályozási (inkontinencia) gondok, illetve szexuális problémák is felléphetnek.
Szerző: Molnár Katalin gyógytornász – fizioterapeuta
Forrás: Dr. Ferenc Mária – Gerinckontroll; A. I. Kapandji – The Physiology of the Joints; M. Panjabi – The stabilizing system of the spine és Jon C. Thompson – Concise orthopaedic anatomy